A minap egy régi iskolatársammal futottam össze, aki tanácsomat kérte leendő lakáseladása és vásárlása miatt. Mivel az ő elképzelése sokakban hozzá hasonlóan megfogalmazódtak már, és minden bizonnyal a későbbiekben is meg fognak, gondoltam segítségül szolgálhat:
Újszerű állapotú, kb. 5 éve épült társasházi lakásban lakik 50 m2 alapterületű, 2 szobás tetőtéri lakásban; nagyobbat szeretne 3 szobával, jó állapotban.
Hogy is kezdjen hozzá, mit vegyen figyelembe?
Az egyedülálló fiatalember abban az általánosnak tekinthető helyzetben van, mint sok más család is: legtöbb ügyfelünk jelenlegi lakóhelyét egy másikra szeretné cserél albérletnek, tehát lakás-megoldást keres. Nem befektető, nem 2. lakását vásárolja, csak a saját helyzetén változtatni, természetesen javítani. Ilyen esetben számára az eladás egyben vételt is jelent, tehát ideális esetben – amennyire lehetséges – egymással párhuzamosan zajlik a lakásának eladása és a következő megvásárlása is. Az eladás időpontja szükségszerűen közel esik a vétel időpontjával, kissé lekorlátozva ezzel a lehetőségeket. Korlátozásra gondolok, hiszen az eladáskor megvehető lakások közül kénytelen választani. Hogyan szokás ezt csinálni?
A családok többsége meghirdeti a lakást, majd a vevőkre várva elindul másikat keresni, igyekeznek minél több lakást megnézni, többen akár alkudozni is szoktak. Nehezen kezelhető helyzetben vannak: pénz sokszor nincs a kezükben, pontos fizetési ütemezést nem tudnak vállalni, egyszóval nincsenek vásárlási helyzetben. Nem mindig látják be a fentieket, pedig – kezüket a szívükre téve – az említett kérdésekre nem lehetnek felkészülve, mivel az ő lakásuknak még nincs meg a vevője.
A megoldás kulcsa a leendő vevőjük kezében van. Az ő foglalójával, az ő fizetési dátumával határozott válaszokat tud adni a még eladó-vevő. Akkor lesz egy család jó alkupozícióban, amikor konkrét összegekkel, határidőkkel, akár pontos költözési időpont-javaslattal tud ajánlatot tenni, így válogatva a lehetőségek között.
Az ismerősöm amiatt lehet az átlagostól eltérő helyzetben, hogy – szerencsés esetben – külön tudja választani az eladást a vételtől. Ha el tudja adni a lakását és nem kell azonnal egy másikat is vásárolnia, nagyobb kínálatból meríthet a keresés közben!
Ehhez már csak egy megbízható, felkészült szakember segítségét érdemes igénybe vennie!
Tanácsaim mellett ehhez is adtam neki egy tippet!